Zöcsketelep dombja

 Zöcsketelep dombja

Zöcsketelep dombja csendben mesél,
erdők ölében ring a régi emlék.
Fák susogása, mohos kövek álma,
itt született egy vers: Zöcskei romok párja.

Zöld lombok alatt titkok lapulnak,
gyermeknevetések messzire futnak.
Bújócskák nyomai fűben maradtak,
apró lábnyomok az időn átszaladtak.

Iskolások hangja a dombon zenélt,
számháborúk zaja az égig felért.
„Megvagy!” – kiáltás, majd kacagás,
szívbe íródott minden pillanat-más.

A romok között a múlt még beszél,
kő és gyökér együtt él és mesél.
A természet csodái őrzik a helyet,
hol játék és emlék kéz a kézben megy el.

S ha ma csend van is a domb tetején,
a szél visszahozza a tegnap zenéjét.
Zöcsketelep él, míg emlékezünk rá,
erdő, rom és gyermekkor örök hazája.