Zöcsketelep hajnalán
Hajnal pírja halk szellőn ring,
Zöcsketelep álma lassan kinyílik, mint egy szív.
A felkelő nap arany fénye száll,
És lágy sugárral minden ágra rátalál.
Az almáspetek csörgedez csendesen,
Titkokat súg a part menti köveken.
Vize tükrében fény rebben szét,
S benne a világ egy álomként él.
Ott, hol a víz lágyan ringva beszél,
Egy első csók születik, halk és félénk még.
Két lélek rezdül, mint falevél a fán,
S a tükröződő ég őrzi tovább.
A természet csendje mélyen ölel,
Madárdal száll, s az égig emel.
Illatos virágok hajolnak felénk,
Szirmukon harmat, mint ezernyi remény.
Csillagok fénye még vissza-visszanéz,
Az éj búcsúzik, de emléke szép.
Majd lassan az este újra megérkezik,
S a naplemente aranyba öltözik.
Zöcsketelep örök, halk menedék,
Hol a lélek végre csendben mesél még.
