Zöcsketelep csendje mesél a tájon,
múlt s jelen együtt jár minden fájon.
Almás‑patak súgja a régi meséket,
kövek közt őrzi a falusi emléket.
Lapokból kel élet, újságok szava,
régi idők hangja ma is itt kavarja.
Képek és történet fonódik össze,
szívekben hagy nyomot, lassan, örökre.
Közösség ébred, ha valaki ránéz,
melegséget ad, mint tavaszi szellő-légy.
Zöcsketelep él még, s ha figyelsz, megérzed:
minden sora rímel — s benne dobban az élet.
