🚂 „Sínek a múltban”
Szigetvár állomás, hajnal párás,
gőz a levegőben, indulásra várás.
Kaposvár felé zakatol a járat,
szívdobbanás ritmus, sín adta a hangot, a vágyat.
Jegy a zsebben, bőrönd kézben,
munkába ment sok ember télben, nyárban, szélben.
Diák nevet, katona int,
ablakból a táj csak int és ring.
Falvak sora, rét meg határ,
minden megálló egy külön világ már.
Szerelem született egy fülke sarkában,
ígéret csattogott a sínpár zajában.
Zakatol a múlt, dobog a szív,
Szigetvár–Kaposvár, bennünk még hív.
Sínek közt él egy eltűnt kor,
1976, december – lezárt a sor.
De a hangja még szól, ha csend van éjjel,
a vonat visszajár minden emlékkel.
Munkások hajnalban, kormos kabát,
szénszagú reggel, kemény világ.
Kalauz füttyent, zászló lendül,
egy egész nemzedék útra kerekül.
Piacra ment néni kosárral,
mesélt a frontról, a régi határról.
Gyerek az ablakon rajzolt jelet,
ujjával ködbe álmodott jövőket.
Híd alatt víz csillog, naplemente ég,
sínek mentén suhant az élet még.
Egy katona búcsút intett könnyel,
egy lány levelet írt titkos örömmel
Zakatol a múlt, dobog a szív,
Szigetvár–Kaposvár, bennünk még hív.
Sínek közt él egy eltűnt kor,
1976, december – lezárt a sor.
De a hangja még szól, ha csend van éjjel,
a vonat visszajár minden emlékkel
Hetvenhat tele, december vége,
fagyott peron, csend ült az égre.
Utolsó járat, utolsó fény,
szemekben könny, szívben remény.
Nem szólt már úgy a sín se másnap,
csak rozsdás csend maradt a tájnak.
A menetrend lapja lehullt a falról,
egy korszak búcsúzott a magyar valóról.
De emlékszik még minden talpfa,
minden csavar, minden talajdarabja.
Szigetvár sóhajt, Kaposvár felel,
a múlt zakatol, ha az ember figyel.
Nem csak vas volt, nem csak út,
hanem történet, emberi múlt.
Nevetés, bánat, sors meg álom,
egy vonalon, egy ország vállán.
Ha egyszer újra sín csillan a tájon,
talán a régi dal is visszaszálljon.
Mert ami egyszer szívbe mart,
az él tovább – amíg emlékezni akarsz. 🚂
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése