Megemlékezés Auguszt Keresztélyről

 Megemlékezés Auguszt Keresztélyről

Volt egyszer egy férfi Zöcsketelepen, akinek a neve ma már csak megsárgult iratokon bukkan elő: Auguszt Keresztély, született Szulinán" Szulimán", kőműves, földműves, férj és édesapa. Egy olyan világban élt, ahol a munka keménysége és a család iránti hűség volt az ember igazi mércéje. Aki ismerte, bizonyára úgy emlékezett rá, mint arra az emberre, aki kétkezi munkájával tartotta össze a házat, a földet, a családot.

1915 januárjában, amikor behívták katonának, még senki sem tudhatta, hogy ez az út egyirányú lesz. A galíciai front elnyelte őt, ahogy annyi más magyar parasztfiút és mesterembert is. Nem maradt utána sír, nem maradt utána búcsúszó — csak a hiány, amelyet felesége, Lamping Anna, és gyermekei: András József, Terézia, Keresztély és Ferenc csendben hordozhattak tovább.

A hivatal 1924-ben kimondta, amit a szív már régen tudott: hogy nem jön haza többé. A papír rideg, a sorok tárgyilagosak, de mögöttük ott van egy egész élet: a szülők neve, a földdarabok, a mesterség, a család, a remény, majd a veszteség.

Auguszt Keresztély azok közé tartozik, akiknek a neve nem került tankönyvekbe, nem áll szobor róluk, mégis részei annak a láthatatlan alapnak, amelyre a mi vidékünk épül. A zöcsketelepi föld, amelyet művelt, a ház, amelyet épített, a gyermekei, akik tovább vitték a nevét — ezek mind az ő örökségei.

Ma, amikor ránézünk erre a régi hivatalos közleményre, nem egy aktaszámot látunk. Hanem egy férfit, aki élt, dolgozott, szeretett — és akit elvitt a háború, mielőtt még megöregedhetett volna a saját portája előtt.

Emléke legyen áldott, neve maradjon meg közöttünk.

Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1924. július.11.